John Meyendorff a XX. század egyik legjelentősebb ortodox keresztény teológusa. Munkáiban éppúgy foglalkozott a keleti keresztény lelkiség és teológia történetével -főképp Palamasz Szent Gergellyel és a hészűkhazmussal-, mint a kortárs ...
Henri Boulad 1931-ben született Alexandriában. Teológiai, filozófiai, pszichológiai és szociológiai tanulmányait Libanonban, Franciaországban és az Egyesült Államokban végezte.
Családja eredetileg Szíriából származik. Muzulmán környezetben élő keresztény kisebbség tagjaként Pascal, Teilhard de ...
Már Somerset Maugham tudta, hogy a jó történet alkotóelemei: a vallás, a sznobizmus és a szexualitás. "Ha semmi rosszat sem írsz a Vatikánról, soha nem fogod eladni a könyvedet!" - ...
A két őrségi szerző fényképekkel gazdagon illusztrált könyve sorra veszi a különleges hangulatú tájegység magyar és szlovén területen álló legrégebbi templomait. Átfogóan tárgyalja építészetüket, átalakításaikat, viszontagságos sorsukat, és elemzi-értelmezi falfestményeiket. ...
A kötetben 50 olyan történeti dokumentum kerül bemutatásra, melyek közös jellemzője, hogy az első században keletkeztek, és közvetlenül az Újszövetségre vagy annak történeti, vallástörténeti hátterére vonatkoztathatók.
A dokumentumok eredetileg héberül, arámil, ...
1926-ban, Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján fordította le Tormay Cécile a ferences tanítványok által összegyűjtött és Fioretti néven ismertté vált tanításait.
Az emberiség nagy tanítói az életükkel tanítottak. Szent Ferenc is ...
A kötet az egyedülálló és világtörténelmileg rendkívül fontos iszlám kultúra fogalmait, összefüggéseit, értékeit és legismertebb személyiségeit mutatja be. ...
"Manapság a médiából az iszlámról a terrorizmus, dzsihád, többnejűség kapcsán jut információhoz. Mi a valóság? E könyvben, a történelem tükrében bemutatom a valóságot! Köszönet istennek a lehetőségért! Köszönöm segítőim munkáját ...
"Lenyűgöző könyv, amely a kiterjedt tudományos felkészültséget a témához illő érzékenységgel ötvözi." (Dr. Victor Danner)
...
Akik lelki szemeikkel is látnak, azok felismerik a különbséget a Teremtő és a teremtmények között. Az ilyenek a külső formát nézik, de a belső tartalmat látják. Megértik az evilági élet ...
A könyv az Ószövetség eszkatológikus gondolkodásának történeti fejlődését, alapvető témáinak kialakulását vizsgálja. A magyar nyelvű teológiai szakirodalomban elsőként kísérli meg átfogóan bemutatni ennek a zsidó-keresztény gondolkodás számára annyira fontos teológiai ...
Anne de Graaf a Biblia legszebb és legismertebb történeteit meséli el időrendi sorrendben. A történetek lényegüket tekintve egyeznek az eredeti tartalommal, és biblikusan hitelesek.
A közérthető, olvasmányos stílus és az élethű, ...
2 799 Ft
(700 Ft megtakarítás)
































