Üdvözöljük a Lap-X Online könyvesboltban!
Kosár tartalma:
0 könyv, 0 Ft
Újdonságok
Napi ajánlatunk
  Előrendelhető
     
főoldal
könyvek
antikvárium
fizetés és szállítás
   kosár   
-40%
A lovak története szinte összeforrott az emberiségével. Háziasításuk, megszelídítésük igazán forradalmi változtatásokat indított el. Hiszen a lovak kezdettől fogva, gyorsabbak voltak nálunk, és teherhordásban se igen vehettük fel velük a versenyt. Ezen kívül egy érző lélek, igazi társ volt évezredeken át. Ha ma azt halljuk: az én autómnak lelke van, egyáltalán nem lepődünk meg rajta. Gondoljunk bele, mennyivel inkább igaz ez a lovak esetében! A lovaknak köszönhetően az emberek egyre nagyobb területet voltak képesek bejárni, felfedezni, felderíteni, és belakni. A híreket lovas-futárok szállították, így az eseményekről hamarabb lehetett tudomást szerezni. A kerék feltalálásával aztán minden egy csapásra megváltozott! A terhek és lovak méretei is nőttek, és az emberiség által létrehozott építmények és megművelt földek is. Minden küzdelmünkben ott voltak, őseink hátukon ülve foglalták el a hazát, és vették birtokukba e földet. Bele gondolni is rémes, hol tartanánk nélkülük! A 20. században a robbanómotoros gépek, és járművek leváltották a lovakat, hogy ez mennyire volt szerencsés változás, azt majd az idő mutatja meg. Annyi azonban bizonyos, hogy szeretettel és tisztelettel tartozunk hűséges segítőtársainknak,a lovaknak! A könyv első harmadában általános információk olvashatók, majd a lovak fajtáiról ad a szerző ízelítőt.
Ár: 1 470 Ft    
Megtakarítás: 980 Ft, azaz 40 %

Részletes adatok

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

595 g

Méret:

A/4

Oldal:

56 oldal

Kötésmód:

kemény kötés

ISBN:

978-963-9581-85-2

Sorozat:

-

Eredeti cím:

A lovak világa

Eredeti ár:

2 450 Ft (megtakarítás: 980 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek