-20%
"A sétány macskakövet utánzó burkolata sima és hézagmentes volt, mégis úgy éreztem, mintha térdig ürgelyukakban járnék."
Egy végsőkig elkeseredett fiatalember arra kéri Lew Archert, a magánnyomozót, hogy segítsen előkeríteni eltűnt feleségét - akivel csak pár napja házasodott össze. Gyanúsított ugyan hamar akad egy kétes múltú csavargó személyében, de az is korán kiderül, hogy nem történt gyilkosság - egyelőre. Dolly, a feleség újra felbukkan a közeli egyetemen, ahová nemrég iratkozott át egy távolabbi intézményből. A labilis személyiségű, múltját titkoló lány, úgy látszik, folyton menekül valami elől - s talán nem is sejti, hogy a legrosszabb helyen kötött ki: az egyetem egyik, szintén messziről érkezett fiatal tanárnője hamarosan bestiális merényletnek esik áldozatul, a kezdetben oly egyszerű ügyet nyomozó Archer pedig egy betegesen zárt közösség bűnfertőjének kellős közepébe csöppen...
Ross Macdonald (1915-1983) Agatha Christie-hez és Raymond Chandlerhez hasonlóan elnyerte az Amerikai Krimiírók Szövetségének Nagymester-díját.

Megtakarítás: 520 Ft, azaz 20 %
Részletes adatok
Állapot:
RendelhetőNyelv:
magyarSúly:
510 gMéret:
100 x 183 x 0Oldal:
440 oldalKötésmód:
ragasztott kartonáltISBN:
9630792899Kiadó:
Európa KönyvkiadóKategória:
KrimiSorozat:
-Eredeti cím:
A másik férfiEredeti ár:
2 600 Ft (megtakarítás: 520 Ft)