2012. április 15. a Titanic szomorú tragédiájának 100. évfordulója.# Jó néhány év eltelt tehát a jéghegy és az úszó csoda végzetes találkozása óta, de mit sem csökkent az érdeklődés a gigász iránt, amely azon a végzetes éjszakán a tenger fenekére süllyedt. Vonzereje ma is univerzális. A hajózás rajongóinak ez a hajótörés felülmúlhatatlan csúcspont. Az emberi természet kutatóinak kimeríthetetlen laboratórium. A nosztalgiára hajlamosak az eseményben a varázsos tegnapot látják. Az álmodozók azon töprengenek, hogyan is történhetett volna másként.
Walter Lord ma is klasszikusnak számító műve 1955-ben jelent meg, a hajó roncsainak 1985-ös felfedezése és James Cameron 1997-es, tizenegy Oscar-díjat nyert romantikus filmdrámája előtt. A Titanic pusztulása rögtön a bestsellerlisták élére került, és a hajót övező mítosz kialakulásának egyik legfontosabb momentumává vált. Sikerének titka nem utolsósorban abban rejlik, hogy a szerző a végzetes éjszaka eseményeit több mint 60 túlélő visszaemlékezése alapján rakta össze. A felkutatott szemtanúk közül ma már senkivel sem tudnánk beszélni, épp ezért ez a könyv marad a tragédia legfontosabb krónikája.
"Mrs. E. D. Appleton tulajdonképpen nem érezte a remegést a hajótestben, csak valami nagyon kellemetlen csikorgó hangot hallott, mint amikor hosszú csíkot hasítanak le egy vég vászonból. J. Bruce Ismay sokkal idegesebb lett. Ügyvezető igazgatója lévén a White Star Line hajózási vállalatnak, ünnepélyes hangulatban indult el a Titanic első útjára. Mr. és Mrs. George A. Harder, egy fiatal nászutas pár odalent az E 50-es kabinban még ébren volt, amikor az ütközés tompa hangját meghallották. Belereszketett az egész óriás, aztán "dübörgő, súrlódó hang" hallatszott a hajó oldala felől. Harder kiugrott az ágyból és a kajütablakhoz rohant. Kinézett, s az üvegen át látta, hogy jégfal sodródik el előtte."