Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye.
Az új operaház megnyitója fontos társadalmi esemény volt Londonban. Megjelent a királyi pár is. A megnyitóra komponált mű megosztotta a páholyok népét. Egy idős zenekritikus azonban azt mondta az operaház igazgatójának, ez a jövő zenéje, csak olyan zseni írhatta, aki mindent feláldozott saját zsenialitásának oltárán. Boris Groen neve jegyzi a zeneművet, ami feltehetően álnév. Azt suttogták, orosz származású a zeneszerző. Majd meg azt, hogy zsidó származású orosz. Az igazságot csak az operaház igazgatója tudja, aki kisfiú kora óta ismeri ezt a zsenit. Aztán megismerteti az olvasót is vele, Vernonnal, az ősi angol család utolsó sarjával, aki nagyon akart volna szeretni, de a zene sokkal hatalmasabb volt az életében, mint a szeretet. Tragikus döntésre, választásra kényszerítette őt a sors, de így lett képes arra, hogy megalkossa ezt a kristálytiszta remekművet.
Megéri-e az építő, az alkotó áldozata? Megéri-e a remekmű az emberi szenvedést?