-20%
A fényképészet nyelvét az 1920-30-as években tehetséges fiatalok alakították át, akik nem törődtek a hagyományokkal, kihasználták a technika szabadságát. Ők ma már a fényképészet klasszikusai, világhírű alkotók; közéjük tartozik Munkácsi Márton (1896-1963) is.
Indulása az 1920-as évekre esik, fényképeit a Színházi Élet, Az Est, a Pesti Napló közölte, budapesti sikerei után Berlinben dolgozott tovább. Képeiben egyszerre tudta a mindenki számára ismerős világot és a szokatlan elemeket, nézőpontokat megjeleníteni. Az 1928 és 1934 között Berlinben töltött évek, a város felfokozott hangulata, az, hogy a történelmi események közelében élt, meghatározó tapasztalat volt számára. Német lapoknak dolgozott, lefényképezte Hitlert, a masírozó katonai alakulatokat, a síelő Leni Riefenstahlt. Sportfotói, riportázsai a tengerentúlon is ismertté tették. Henri Cartier-Bresson és Richard Avedon mesterükként tisztelték. 1934-ben elhagyta Európát, s az Egyesült Államokban a kor egyik legkedveltebb magazinjának, a Harper's Bazaar-nak dolgozott. Itt, a divatfotó világában lett igazán sikeres.
Munkácsi képeit nézve ott állhatunk egy máig tartó történet kezdeténél, a tömegkultúra születésénél. Ott, ahol fotósok, grafikusok és szerkesztők tudatosan éltek a szokatlanság erejével, ahol a művészi fotót igencsak nehéz elkülöníteni a divatfotótól vagy a reklámtól. Látásmódjával stílust teremtett, maga is divattá vált, sztárok fotósa, fotósok sztárja lett. Felemelkedésének és világhírének története mégsem egészen úgy ért véget, mint a happy-endes hollywoodi filmek. Életének utolsó éveire "kiment a divatból". Munkáit a kilencvenes években ismét fel kellett fedezni, s ideje, hogy ez a felfedezés itthon is megtörténjen.

Megtakarítás: 588 Ft, azaz 20 %