Az "Ehrengard" Karen Blixen utolsó és egyben egyik legszebb elbeszélése, melyet egy újabb kötet bevezetőjéül szánt, de már csak halála után, 1962-ben jelenhetett meg.
Az írónő színes fantáziája ugyanabba a 18. századi, arisztokrata környezetbe viszi vissza olvasóját, amelyet a "Hét fantasztikus történet" című kötetéből már megismertünk. Mintha tudta volna, hogy ez lesz az utolsó műve, még egyszer megcsillogtatta gazdag elbeszélő művészetét, belesűrített művébe szinte mindent, ami egész életén keresztül foglalkoztatta: a művészet és élet kapcsolatát, a sors hatalmát az egyén fölött, az emberek lelkében rejtőző mély titkok óvatos megközelítését. Fő témája a csábítás és odaadás, ebben a tekintetben Kierkegaard "Egy csábító naplójá"-nak ironikus verziója.
Ehrengardban ráismerünk az írónő egyik vissza-visszatérő kedvenc alakjára, a bátor, tehetséges, rendíthetetlenül kiegyensúlyozott, vonzó amazonra. Talán a leginkább felejthetetlen ilyen alak Babette, a szakácsnő és forradalmár, a "Babette lakomája" című elbeszélés címszereplője.