
-20%
Ez az album történelmi hangulatképek sorozata - Kaiser Ottó művészi képei egy-egy érdekes és vidám, máskor tragikus és felemelő történetet, neves személyiséget idéznek fel; D. Szabó Ede pedig utánozhatatlan módon festi meg az apró, ám annál láttatóbb erejű momentumokat, a magyar kultúra és történelem nagyjait. A szöveg atmoszférateremtő erejével, jellegzetes - jó kedélyű, néhol groteszk - hangnemével sikeresen adja vissza azt a jellegzetes budapesti miliőt, mely a XIX. század végén, illetve a XX. század elején jellemezte az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejövő fővárost. A fotóalbum nemcsak a külföldi turisták figyelmét érdemli ki, hazánk fiai, sőt a budapestiek is haszonnal és élvezettel fogathatják, mivel a műfajban már megszokottá vált közhelyek helyett újfajta módon világítja meg a nagy történelmi pillanatokat, valamint azokat a sokszor emlegetett, illetve már-már méltatlanul elfeledett személyeket, akiknek sorsa valamilyen módon összefonódott Budapest sorsával. Az album bőséges jegyzetapparátusának célja, hogy a Budapest, illetve Magyarország iránt érdeklődők üresen csengő nevek és események helyett minden tekintetben élettel teli képet kapjanak fővárosunk világáról. Jelen kiadvány a Szerelmem, Budapest című könyv német nyelvű változata. (13/6)
Megtakarítás: 800 Ft, azaz 20 %
Részletes adatok
Állapot:
RendelhetőNyelv:
magyarSúly:
- gMéret:
-Oldal:
- oldalKötésmód:
-ISBN:
9789633689714Kiadó:
Alexandra KiadóKategória:
Idegen nyelvű könyvekSorozat:
-Eredeti cím:
Geliebtes BudapestEredeti ár:
3 999 Ft (megtakarítás: 800 Ft)






















