-20%
Irene Stenson jelentéktelen, visszahúzódó kamasz lány volt, amikor egy borzalmas esemény hatására elhagyta szülővárosát, s nem vitt magával egyebet az emlékein kívül, amelyek miatt azóta is retteg az éjszakától. Tizenhét év múlva, immár vonzó és rámenős oknyomozó újságírónőként, egykori barátnője hívására tér vissza, aki levelében azzal kecsegteti, hogy megmagyaráz bizonyos dolgokat a múlttal kapcsolatban. Irene elmegy a találkozóra, ám barátnőjét holtan találja. Öngyilkosság vagy szerencsétlen baleset, állapítja meg a rendőrség, Irene azonban másra gyanakszik, s elhatározza, hogy utánajár a rejtélyes halálesetnek.
Váratlanul segítőtársa akad egy motel tulajdonosának, Luke-nak a személyében, aki valamikor tengerészgyalogosként szolgált. Ez a Luke rettentő jóképű, és rögtön látja, hogy Irene egyáltalán nem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát -- éppen ellenkezőleg: védelemre szoruló, gyenge nő. Szenvedélyes viszonyba bonyolódnak, de közben azért életük kockáztatásával megoldják a barátnő halálának ügyét, sőt fényt derítenek arra is, mi történt igazában azon a tizenhét évvel korábbi, borzalmas éjszakán.
A modern románc koronázatlan királynője ezúttal is izgalmas, érzéki történettel örvendezteti meg olvasóit.

Megtakarítás: 600 Ft, azaz 20 %
Részletes adatok
Állapot:
RendelhetőNyelv:
magyarSúly:
410 gMéret:
130 x 206 x 28Oldal:
376 oldalKötésmód:
ragasztott kötöttISBN:
9630787956Kiadó:
Európa KönyvkiadóKategória:
RomantikaSorozat:
-Eredeti cím:
Ha leszáll az éjEredeti ár:
3 000 Ft (megtakarítás: 600 Ft)