-20%
Tankönyvünk első kiadásának kedvező volt a szakmai visszhangja, és a kötetek gyorsan gazdára találtak. Az első kiadás óta eltelt években bekövetkezett változások időszerűvé tették tankönyvünk átdolgozását, jelentős részének újraírását.A szerzői kollektíva munkája során most is arra törekedett, hogy a szak- és rokon tudományok eredményeire építve utaljon a történeti előzményekre, elemezze a II. világháború utáni folyamatokat, és jelezze a rendszerváltozás lényegét kifejező fejlődési irányokat, illetve azok manifesztálódását. E törekvés azonban gyakran korlátokba ütközik, főként az 1990 utáni folyamatok tekintetében, részben az átmenetiségből adódó bizonytalanság, részben az információk hiánya miatt. A jelen időszak történései ugyanakkor jelentős társadalmi, gazdasági, területi változások hordozói, amelyek következményeikben csak a jövőben teljesednek ki.
A közelmúlt változásaival kapcsolatos folyamatok rendszerezésével összefüggő gondok az oktatókat és a tanítványokat egyaránt érintik. Reményeink szerint egy ilyen összefoglaló munka csökkentheti a tárgykör előadásainak állandó korszerűsítésére fordítandó időt, segítheti a tanártovábbképzést. Ugyanakkor az egyetemi és főiskolai hallgatóknak segítséget nyújthat a korszerű szemlélettel feldolgozott szakismeretek elsajátításához. (26/4)

Megtakarítás: 900 Ft, azaz 20 %
Részletes adatok
Állapot:
RendelhetőNyelv:
magyarSúly:
- gMéret:
-Oldal:
640 oldalKötésmód:
keménytáblásISBN:
963 463 611 XKiadó:
ELTE Eötvös Kiadó Kft.Kategória:
TankönyvekSorozat:
-Eredeti cím:
Magyarország társadalmi-gazdasági földrajzaEredeti ár:
4 500 Ft (megtakarítás: 900 Ft)